Ahogy tavaly is írtam, a műtétet követő napok talán nehezebbek, mint maga a műtét, olyan sok mindenre kell ügyelni: nem szabad lehajolni, hozzáérni a fejünkhöz, vízszintesen aludni stb.
Néhány dologban segített, hogy egy évvel korábbról már volt némi tapasztalatom, de ezúttal különösen praktikusnak bizonyult a nyakpárna, amit tavaly még nem használtam. Most azonban nagy szükség volt rá, hiszen - mivel ezúttal a fejtető hátsó részét ültettük be - még óvatosabbnak kellett lenni, nehogy a párna hozzáérjen a beültetett területhez.
Hajbeültetés után 2-7 nap
Az igazi nehézség számomra az ötödik napon érkezett el, amikor megkezdhettem a fejbőr óvatos masszírozását, ami nekem tavaly is gondot okozott, mert túlságosan óvatos voltam. Az egyhetes kontrollon a doktornő viszonylag elégedett volt, de újra felhívta a figyelmemet arra, mennyire fontos, hogy a masszírozással időben eltávolítsuk a pörköket és a körülöttük képződött savós lerakódást, és napi kétszeri áztatást/masszírozást javasolt.
A HairHungary hajbeültetés klinika 1 hetes kontroll képei